Milyen bringát vegyek?

Bizony fontos kérdés. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen felhasználásra
kell. Íme az én véleményem: ha csak hétvégi használatra vagy esetleg
díszbiciklinek kell, tökéletesen megfelel a 30.000 forintos „Ósan-bájk". Viszont
sűrübben, munkába járni, esetleg kisebb-nagyobb veresenyeken indulni
ezekkel nem ajánlott, de inkább tilos. Ha valami durvábbra kell (ugribugri, DH),
akkor ezek direkt életveszélyesek. Sajnos hiába néznek ki jól, ha egyszer rossz
minőségű anyagból (nehéz, mint a só) és olcsó technológiával készülnek (törik
a hegesztés). Hadd ne mondjam, hogy egy Downhill bicajhoz CSAK A FÉK és
csak az első fék többe kerül, mint 50.000 Ft. Egyszóval ne dőljünk be a
„downhill bicikli” című parasztvakításnak! Ha komolyabb gépet szeretnénk és
100.000 Ft alatt, akkor ne akarjunk tárcsafékes verziót, mert ezek a fékek
általában rosszabb minőségűek, mint az egyszerű V-fék. Ha egy jó gépet
szeretnénk, ami bírja a strapát, esetleg kisebb ugrásokat, számoljunk 200-
300.000 forinttal.

Minden stílushoz más-más bicó kell. Ezeket bővebben kifejtem a Stílusok
fejezetben.



A védőfelszerelés

Nagyon fontos fejezethez érkeztünk! A legfontosabb, hogy ha biciklizel (legyél
akár csak hobbibringás), viselj bukósisakot! Sokan mondják, hogy csak a
bénák hordanak. EZ EGY BAROMSÁG! Nézz csak meg egy profi versenyt!
Hogy mást ne mondjak, pl. a Tour de France-t! Ők szerintem meglehetősen
profik, és egyaltalán nem bénák, mégis hordanak sisakot. Ez nem véletlen. Én
elmondhatom magamról, hogy a sisak már 4-szer mentette meg az életemet. Az
is egy súlyos téveszme, hogy ha lassan bringázunk, nem hepajkodunk, nem
kell. Hozzáteszem, a balesetek általában kis sebességnél következnek be, mert
kis sebességnél nem hat a giroszkópikus erő, amely egyensúlyban tartja a
biciklit. Másrészről még csak mozgásban sem kell lenned, hogy egy autós
elcsapjon. Az olcsóbb típusú sisakokat már 3-4.000 forinttól megkaphatod,
ezek is védenek, hiszen csak szabványosak kerülhetnek forgalomba, viszont
általában nem szellőznek valami jól. Ha komolyabb felhasználásra, mondjuk
túrázásra kell, érdemes egy drágább, jobban szellőző típusba beleinvesztálni.
Ezen felül vannak még különféle „páncélok” –könyök- és térdvédők,
sípcsontvédők, teljes testet védő cuccok-, melyeket leginkább az extrém
bicajosok használnak. Én személy szerint még fontosnak tartom a kesztyűt is,
hisz ha elesel, általában a kezed ér le először.
A biztonságról bővebben Stefidzsi cikkében olvashattok.

 

Sílusok

 

Sokféle stílus létezik. A legegyszerűbb és legnagyobb állóképességet igénylő szerintem a
CrossCountry. Ez gyakorlatilag nem más, mint a klasszikus hegyikerékpár. Vegyes
terepen való minél gyorsabb átjutás a célja. Alig, vagy inkább nem ugrálnak, de vannak
nagyon trükkös terepek. Véleményem szerint ez a bringázás eszményi módja. Ez persze
nagyon szubjektív. Ehhez a stílushoz kell talán a legolcsóbb gép a hegyikerékpárok között.
Egy kis kezdő masinát, ami már bírja, ki lehet hozni kb. 150.000-ből. Ha nem rettensz vissza
a kemény tekerések kihívásától, én ezt ajánlom. Ezidáig CC felhasználásra a merev vázas
cangákat használták. Manapság a mérnökök áldásos munkájának köszönhetően már a
profik körében is fel lehet fedezni az össztelós bicókat kimondottan CC felhasználásra.

Enduro: kényelmes, nem teljesítménycentrikus hegyikerékpározási forma. Nagyon hasonlít
a CC-re, csak inkább a hosszabb túrázgatás jellemzi. Ennél a stílusnál viszont nem ritka a
130 mm-es rugóút és a hátsó teleszkóp.





Dirt: hatalmas sinushullámokon végrehajtott ugribugri, gyakorlatilag no tekerés, inkább
csak trükközés. Nagy felkészültséget, sok gyakorlást és akaraterőt igényel. (Mármint
hatalmas zakózás után visszaülni.) A bicó, ami kell hozzá: bazierős és könnyű váz, valamely
teló (de szoktak merevvillával is), izmos fékek.







DH: eszméletlen lejtőmenet, nem ritka a 80 km/h-s sebesség és a 10 m-es ugrások sem. Itt
van az, hogy mindent védő cumókban zúznak a srácok. Milyen bicóval?
Egy normális DH váz hatlamas (20-30 cm) hátsó rugóúttal és ugyanekkora rugóútú villával
rendelkezik. Hozzáteszem, hogy egy ilyen bringa bizony túllépi a 20 kilót. Nincs első váltója,
de nincs is rá szükség, hisz jóformán nem is kell tekerni, elég rajtamaradni. 1.000.000 Ft
alatt nincs is ilyen kaliberű bicaj. Magyarul gondolkozzunk el, megéri-e! Ha mégoly
gazdagok is vagyunk, hogy minden felszerelésre fussa, akkor se ezzel kezdjük! Persze csak
ha nem akarunk sürgősen intenzívre kerülni. Az "ósan bájk"-kal való lejtőzést pedig
sürgősen felejtsük el, amennyiben meg szeretnénk élni a következő évet.







Freeride: mint a nevéből is látszik, ez kb. a mindent bevállalók stílusa. Nem hiányzik belőle
a lejtőzés, az ugratás sem, de ha emelkedő kerül eléd, azt is megmászhatod egy ilyen
bicóval. Nos ide is komoly canga szükséges. Kb. mint a Dirt, a CC és a DH keveréke.
Alacsony váz (nem kell rugós legyen), legalább 13 cm-es villa, és teljes váltórendszer (de
már láttam singlespeedest is).






Street: az utcán lévő tárgyakat legyőzendő akadályoknak tekintő illetők sportja.
Meglehetősen látványos, és szinte bármilyen bicóval nyomhatod.



BMX: kis méretű BMX cangával kell űzni, trükközés, és ugrálás jellemzi. Ebből alakult ki
később a Dirt.









 

 

Triál: Adott -még gyalog is járhatatlan- pályán való átjutás, sok ugrálással. Hatalmas
egyensúlyérzék kell hozzá. A bicó: alacsony váz, erős fékek, puha gumik, semmi teleszkóp,
semmi váltó. Olyan alacsonyan lehetne csak ülni, hogy általában nincs is rajta nyereg, de
hát ezek a fickók nem is ülnének le, még ha lehetne sem.












 

Országúti: amint a nevéből is látszik, országúton való tekerést jellemzi. Irgalmatlan
sebességeket lehet egy ilyen géppel elérni. A bicaj főbb ismertetőjelei: könnyű váz +
virsligumi.










Trekking: kényelmes, nem teljesítménycentrikus, túrázgató biciklizési stílus. Főleg
munkábajárásra használják.

City: a trekking testvére, annyi különbséggel, hogy ezek a bicajok tényleg a városi
közlekedésre vannak optimalizálva.